Pénisz és annak alkalmazása egy nőre. 1. Hogyan kerüljem el a húgyúti fertőzést?

Sőt, idejének jelentős részét ennek az akaratnak a megértésére, és tárgyának körvonalazására áldozza. Kielégítő eredmények híján azonban ebben a Marie Bonaparte-hoz írott levelében beismeri, hogy a "női lélek" tanulmányozásával eltöltött 30 év sem volt pénisz és annak alkalmazása egy nőre a válaszadásra. Hangsúlyozom, nem azt állítja, hogy nincsen ek válasz okhanem hogy kevés az idő.

Adott tehát egy szubjektumként kezelt figura "a nő"akire nem lehet elég időt szánnia. Holott elvileg csak a tárgyra kellett volna térni. Hogyan lenne leírható "a nő", az idő és a tárgy egymáshoz való viszonya? A pszichoanalitikus elmélet és az ezt kiindulópontként használó feminista érdekeltségű válaszok azt a gyanút keltik, hogy a tárgy titokzatos természete ellenáll a leíró szándéknak.

Ez egyfajta magyarázatként érthető arra nézve, hogy a látszólag tartósan meghatározó jellegű nemi szerepek "a nő"; "a férfi"az ezeket strukturáló vágyak és törekvések, valamint az ezeket felszámolni igyekvő és különböző érdeket képviselő elképzelések idővel felül kell, hogy íródjanak.

Jelen szövegben a pszichoanalitikus illetve a magát pszichoanalitikusnak nevező vagy legalábbis annak meglátásait használó feminista álláspontokat és válaszlehetőségeket teszem próbára.

A merevedési zavar és kezelése, avagy a potencianövelés

Pénisz és annak alkalmazása egy nőre kérdés megválaszolásának nehézségeit nemcsak az intencionalitás megoldhatatlannak látszó problémája adja, hanem a barátomnak nincs merevedése is, hogy a szubjektumot - ez esetben "a nőt" - eleve adottnak tekinti illetve előzetes definíciókba nem bocsátkozik.

Talán, ha lehetne tudni, mi "a nő", sokkal könnyebben meg lehetne válaszolni azt, hogy mit akar. Ez a lépés azonban, úgy tűnik, Freudnál kimarad, és kérdése olyan logikai vonalat követ, mely szerint "a nőnek" tulajdonított akarati tevékenység irányultsága majd magyarázatot ad arra nézve, aminek a definiálására nem vállalkozik: arra tudniillik, hogy mi "a nő". A nőiség című előadásában bizonytalankodását azzal próbálja levédeni, hogy kijelenti: "[a] pszichoanalízis sajátságának felel meg mármost, hogy nem azt kívánja leírni, hogy tulajdonképpen mi is a nő - ez számára alig megoldható feladatot jelentene - hanem azt vizsgálja, hogyan válik azzá, hogyan fejlődik ki a biszexuális alkatú gyermekből az érett nő.

Freudnak a nő iség mibenlétét célzó leírásában jelentkező elbizonytalanodását eléggé meggyőzően jelöli az a kijelentése, melyet a libidó nem-specifikus voltának tárgyalása során tesz: "ha egyáltalán tudnánk a 'férfiasság' és 'nőiesség' fogalmába határozott tartalmat önteni, az az állítás is védelmezhető volna, hogy a libidónak rendszerűen és törvényszerűen férfias a természete, mutatkozzék akár férfinál, akár nőnél, s eltekintve attól is, hogy a tárgya férfi-e pénisz és annak alkalmazása egy nőre nő.

Ez viszont egy tudományos leírásnak semmiképp sem válik előnyére. Számtalanszor szemére vetették Freudnak, hogy elmélete alapjaiban dogmatikus, rossz merevedés 23-nál olyan fogalmakkal manipulál, amelyeket eleve elfogadottként kezel, vagyis jórészt egy olyan sensus communisra alapoz, ami vagy megvan, vagy nincs, de semmiképpen nem mentes a folyamatos átértékelődés hatásaitól.

Ezt leplezik az idézett szövegrész retorikai rései. Az itt működtetett metaforika ugyanis lyukakat képez a textusban: egyfelől kérdéses a fogalmakba "öntött" tartalom minősége. Ha egy elmélet képtelen arra, hogy az alapfogalmaiba "határozott tartalmat" "öntsön", nehezen tud megfelelni a tudományos igényesség kritériumának, és az adott diszkurzus legitimitása megkérdőjeleződik. Adjunk a tárgyilagosságra: hogy is lehetne hinni egy elméletnek, ha nem tudja pontosan, miről beszél?

Másfelől viszont, a lyukas edény implicit metaforája a fogalom filozófiatörténetileg magasra értékelt funkcionalitását is megkérdőjelezi: képtelenség "határozott tartalmat önteni" bele, elcsorog a lényeg.

Ugyan milyen tudományt lehet létrehozni akkor, ha az eddig megbízhatónak tűnő fogalmakról kiderül, hogy nem egyebek lyukas edénynél? A fogalom filozófiatörténeti státuszának dekonstrukciójával azonban a freudi pszichoanalitikus elmélet fel is vállalja saját dilemmáját, és egy olyan episztemológiát tételez, amely tudatában van a tudományos legitimitás megszerzésének nehézségeivel.

Emberi hímvesszőket növesztettek laborban

A fogalmak lyukas edényeinek alkalmazására kényszerülve az elméletalkotó Freud pénisz és annak alkalmazása egy nőre Danaidák női cselekvés-modelljével azonosul. Bizonyos értelemben ugyanazt teszi, mint ezek a nők, akik férjük meggyilkolása miatt arra vannak kárhoztatva, hogy lyukas korsóikkal merjék a folyóvizet, és ily módon esőt idézzenek elő. Nehezen tudok ellenállni az allegorézis csábításának: lyukas fogalmaival kitartóan pénisz és annak alkalmazása egy nőre a tudattalan tartalmakat, míg végül igazolódnak az elméleti hipotézisei, s a tudományos elismertség zápora mossa tisztára.

A tudományosság kritériumának eleget teendő azzal kell dolgoznia, amiről kiderül, hogy erre a célra használhatatlan, az adott kontextusban mégis ez látszik az egyedüli lehetőségnek arra, hogy a pszichoanalízis tudományként szerezzen elismertséget magának.

Ugyanez a módszertani kettős kötés bénítja meg azokat a dualisztikus szemléletmódokat, amelyek fekete-fehérben láttatják a női "szenzualitás" "passzivitás", "immanencia" stb. Vagyis, például, tegyük fel, a női "szenzuális" oldal kialakít magának egy olyan "racionális" diszkurzusmódot, amellyel meggyőzően ellenszegülhet a "férfiúi racionalitás" "aktivitás" stb.

Az egész diszkurzust átszitálja egy "szenzualista" retorikán, és a patriarchális társadalom legvadabb mizoginjei a gazdasági, politikai és szexuális jogegyenlőség záporával fogják permetezni.

Péniszbővítő kapszulák

Mindkét kísérlet buktatója az, hogy ahhoz, hogy bárminek a felszámolása bekövetkezhessék, ugyanazokat a stratégiákat kell alkalmazni, amelyek fenntartják és működtetik a megingatandó struktúrákat. Julia Kristeva kissé csípősebben pénisz és annak alkalmazása egy nőre írja, hogy "a gonosz ellen való közdelem során újratermeljük azt - ezúttal a társadalmi kötelék, a férfiak és a nők közötti kapocs csomópontjánál.

Válaszoljon helyesen három kérdésünkre, és nyerjen értékes nyári ajándékcsomagot a Bioderma termékkínálatából! A helyes válaszadók között a részvételi időszak végeztével sorsolás útján hirdetünk nyerteseket. Miért lettem hirtelen szárazabb, mint korábban?

Ezért kénytelen a már bevált oppozíciók alkalmazására és fenntartására. Minthogy azonban ez ellentmondana annak, amiről beszélni szándékozik, nem egyszer be kell látnia, hogy ez irányú kísérletei csődöt mondanak. A másik esetben pedig az "asszimilációs hajlamú", "áruló" feministák olyan hangon szólnak a "patriarchális társadalom" nőket kizáró, "racionalista" stb.

Danaidának lenni nem egyszerű ben Freud még egyszer nekiveselkedik a libidó-elmélet átgondolásának, és a nárcisztikus személyiség-modell kényszerítésére a Túl az örömelven soraiban lemond az én-ösztönök erekció férfi fotó a szexuális ösztönök szépen felvezetett oppozíciójáról.

A könyv alapfeltevésként úgy határozza meg az ösztönt, mint bármely organizmus inherens késztetését arra, hogy a dolgok korábban létező állapotát helyreállítsa, vagyis a külvilágból fakadó nyomást, és az ennek hatására keletkező feszültséget a szervezetben a lehető legalacsonyabb szinten tartsa.

Ilyen értelemben - állítja Freud, az ösztönélet egészében véve a halálra, az anyag mozdulatlan állapotának elérésére tör. Ezt a késztetést véli felfedezni a szubjektum énvédő mechanizmusainak vagy, ahogyan később nevezi őket, az én-ösztönöknek a működésében, pénisz és annak alkalmazása egy nőre igyekeznek a szubjektumot az ismertek körén belül tartani, és a valóságelv törvényeinek hatálya alá helyezni.

Ezen az alapon nevezi a továbbiakban az én-ösztönöket halál-ösztönöknek szemben a szexuális ösztönökkel, amelyek az élet folyamatos megújítására törekednek. Amennyiben tagadhatatlan, hogy ezek az ösztönök a reproduktív vagy prokreatív funkciónak rendelődnek alá, Freud számára - aki a női szexualitás értelmezésekor is egyértelműen a reprodukció és a faj fennmaradása mellett kötelezi el magát - nyilvánvaló, hogy ezek az élet-ösztön szolgálatában állnak.

Az én-ösztönök és szexuális ösztönök oppozíciója azonban a nárcizmus mo-delljén megbukik. A nárcisztikus személyiség-modell azt implikálja, hogy az elfojtások színteréül szolgáló egó "a libidinális energiák valódi és eredeti tárháza. Freudnak fel kell adnia ezt a kényelmesnek minősülő kettősséget, hiszen éppen a nárcizmus bizonyítja legtisztábban, hogy "az én-ösztönök egy részét libidinálisnak" kell tekinteni.

Pénisz és annak alkalmazása egy nőre

Ennek hatására nem tud mást mondani, mint, hogy a szexuális ösztönök egyebek mellett valószínűleg az énben működnek Freud, [], Ez a kijelentés viszont elmossa az élet- és halálösztönök közötti differenciát: úgy tűnik, hogy az élet örömre tör, és minden funkciójában szükségszerűen az örömelvnek rendelődik alá. Hogyan módosítja ezt a következtetést a dolgozat másik alapvető hipotézise, mely szerint "a tudatban létezik egy olyan ismétlés-kényszer, amely meghaladja az örömelvet.

Anyja távolléte ennek a játéknak az ismétlésére kényszeríti a gyereket. Amikor az orsót eldobta magától az 'o-o-o' Freud értelmezésében ez a német fort, azaz el innen megfelelője a gyerek nyelvén hangot hallatta, amikor pedig az orsó újra visszakerült hozzá, egy örömteli 'da'-t itt, igen hallatott. Ha valóban minden emberi cselekvésformát az örömelv irányít, az emberi minden péniszprobléma leghangsúlyosabban az örömre törő formáinak egyike, a játék szimbolikus rítusában miért ismétli a gyermek "az anya elvesztése" okozta traumát?

Ennek a játéknak az ismétlése ugyanis - állítja Freud - a gyereknek "anyja elvesztése" felett érzett szorongását reprodukáló kényszer-cselekvésként határozódik meg. Az elvesztés traumájának kényszeres ismétlése azt indokolja, hogy létezik a tudatban egy olyan ismétlés-kényszer, ami túl van az örömelven. Ez a túliság egyfelől azt jelenti, hogy a trauma újrajátszása, a fájdalom reprezentációjának kényszeres cselekvésekben megnyilvánuló formája az örömelven túlira törekszik, vagyis nem a gyönyör elérését szolgálja.

Kiderült, milyen a tökéletes pénisz

Ez viszont cáfolná a freudi álomelmélet alaphipotézisét, mely szerint minden álom vágyteljesítő funkciót tölt be. Hiszen hogyan kell akkor érteni a traumatikus élmények onirikus ismétlődését? A szubjektum milyen vágyait elégítik ki a visszatérő szorongásos álmok? Freudnak a végsőkig következetesnek kell maradnia álom-elméletéhez, ellenkező esetben kiradírozhatta volna a pszichoanalízist.

Az pénisz és annak alkalmazása egy nőre túliság elfogadása viszont ellentmond az álom vágyteljesítő funkcióinak, vagyis feltételezhető, hogy "volt olyan idő, amikor az álmok szerepe nem a vágyteljesítés volt.

Ha ugyanis esetükben nem vágyteljesülésről van szó, elkerülhetetlen a tudományos önellentmondás csapdája. Ez pedig - a pszichoanalízist kontextusában tekintve - nem különösebben válik előnyére. Az így előálló dilemma pénisz és annak alkalmazása egy nőre kísérletét az élet- és halálösztönök fent részletezett ambivalenciája példázhatja, s ez visszhangzik a dolgozat végkövetkeztetésében, mely szerint "úgy tűnik, az örömelv valójában a halál-ösztön szolgálatában áll.

Ez az ambivalencia adja a szimbolizáció tökélyét: reprezentálja az elszakadás fájdalmát, de kellő mértékben távol is tartja azt. Ami azt jelenti, hogy az "eredeti" öröm forrás elvesztése miatti szorongás olyan szimbolikus, reprezentációs formákban keres enyhülést, amelyek kitermelik a pótlólagos kielégülés illúzióját. Nietzschénél ez annyit jelent, hogy "az élvezet a fájdalom egy fajtája.

Az ismétlés a reprezentáció gravitációs ereje az öröm legmagasabb elérhető szintjén tart. Ez a legnagyobb nehézkedés: Nietzsche démona azon a napon vagy éjszakán és a következőn, és egyre csak röhög a markába.

Ellene lehet mondani az ismétlés démonának? Freud, úgy látszik, nem tudott, kényszeresen vissza kellett térnie libidó-elméletéhez, újra és újra meg kellett álmodnia, hogy vágyai kielégüljenek. A libidó-elmélet alapfogalmai azonban az álomnyelv retorikájában nem mások, mint illuzorémák, amelyek pusztán csak elfedik azt az igazságot, hogy "eredeti" azaz "tökéletes" kielégülés-élmény nincs, illetve nincs annál tökéletesebb és kínosabb élvezet, mint az "eredeti" kielégülés-élmény ismétlésére való végtelen törekvésben szerzett pillanatnyi öröm-pótlék.

Ez az álláspont pedig nem áll nagyon távol egy olyan belátástól, mely szerint az öröm extatikus állapota a valóságelv neurotikus hatásaiban tetőzik.

Freud azt állítja, hogy "az elfojtott ösztön soha nem szűnik meg a teljes kielégülésre törni, ami egy egykori kielégülés-élmény ismétlésében állhat. Semmiféle helyettesítő vagy reaktív formáció nem szünteti meg az elfojtott ösztön tartós feszültségét; és ez az a mennyiségi különbség, ami az igényelt és az aktuálisan elért kielégülés élvezete között áll fenn, az a serkentő faktor, ami nem enged megnyugvást semmilyen elért állapotban.

Az élvezet és öröm "eredeti" forrásának elvesztése, és a rá irányuló vágy törvényszerű elfojtása egy olyan ismétlés-kényszert aktivizál a szubjektumban, amely kompenzációs műveletek révén kárpótlást nyújtana neki az "elsődleges" élvezetszerző tárgy elvesztéséért.

Az idézett sorok megkérdőjelezik a szublimáció lehetségességét: úgy tűnik, Freudnak mindent fel kell áldoznia, hogy az álmok megmaradhassanak szimbolikus, jelentésteli konstrukcióknak. A szublimáció-tétel ugyanis reaktív formációk által elért kvázi-kielégülés-élményt feltételez; a törvények tiltásai kijátszhatók, és a szubjektum ezáltal megszabadulhatna az elfojtott tudattartalmaktól, illetve társadalmilag elfogadott értékek termelésében kiélhetné azokat.

A szublimáció-piskótával az ösztön-én is jóllakik, a felettes-én sem berzenkedhet. Ezzel ellentmondásban áll az, hogy "semmiféle helyettesítő vagy reaktív formáció pénisz és annak alkalmazása egy nőre szünteti meg az elfojtott ösztön tartós feszültségét", vagyis a szublimáció is csak átverés: feszültség van, akkor is, ha a feszültség oldódik, és az oldódás nem egyéb, mint a belőle kitermelődő feszültség katalizátora.

A fentiek alapján, úgy tűnik, az ellentétpárok sorra az ambivalencia fekete lyuka felé sodródnak: nincs élvezet és kín. Az élvezet legalább annyira kínos, mint amennyire élvezetes a kín. Nincs per se mint olyan. Persze, érték-viszonybeli differencia azért mégiscsak előállítódik: "[e]z az a mennyiségi különbség, ami az igényelt és az aktuálisan elért kielégülés élvezete között áll fenn, az a serkentő faktor, ami nem enged megnyugvást semmilyen elért állapotban" - jut pillanatnyi nyugvópontra Freud a libidó-elmélet áramkörében.

Az aktuálisan elért kielégülés során termelődő élvezet nem egyenlő az elvárt kielégülés élvezet-értékével. Arról azonban, hogy mennyi lenne az elvárt kielégülés élvezet-értéke, nem lehet beszélni, csakis az aktuálisan elért kielégülés élvezet-értékéhez képest.

És ez utóbbinál mindig az erekció gyors helyreállítása, de annak híján nincs értéke. Ezt a Freudot újraolvasó Lacan a vágy struktúrájának értelmezésében értékesíti. Ez az önfelszámoló differencia a szexuális ösztöntörekvések ambivalenciájaként is értelmezhető: noha elválaszthatatlanok az új élet kitermelésének prokreatív funkciójától, és valami eddig nem létező formáció létrehozására törnek ilyen értelemben az élet-ösztönökhöz tartoznakaz is legalább ennyire igaz, hogy a valamikori legteljesebb gyönyör állapotának elérését célozzák, vagyis egy "egykori" kielégülés-élmény megismétlésére törnek visszahullani a kis?

Az előzőekben említett "mennyiségi különbség" itt határozottabban minőséginek mutatkozik, és megképezi a vágy struktúráját. Úgy élvezni, ahogy még soha. És mindig úgy. De milyen ez az úgy, ha még soha nem volt, és ha soha nem volt, honnan lehet tudni róla? Ezt a titkot nevezi Lacan jouissance-nak, a gyönyör olyan formájának, amilyen nincs is, illetve éppen úgy van. Minden gyönyörök eredője. Az élvezet ideje: a megtalált múlt, ami az élvezet megragadhatatlan mostjában ígéri a kielégülés eljövetelét.

Ilyen nincs is, ez hülyeség. A vágy misztifikációja. A féktelen promiszkuitás apoteózisa. Az eksztázis szent őrülete.

Tabuk, melyek minden nőt foglalkoztatnak

Értelmetlen halandzsa: "jouis-sense". Safouan azt állítja, hogy "a jouissance határtalan élvezetnek nevezhető, olyannak, ami már túl sok.

Ezért van minden keresés. Ezt az egykori állapotot kutatja a szubjektum, és ez a keresés soha nem kielégítő. Nem létezik olyan elsődleges kielégülés, ami megismételhető lenne. Freud azonban eddig nem megy el; megelégszik az arra való utalással, hogy nincs olyan, hogy túl az örömelven, és nem nagyon törődik azzal, hogy az örömelv az élvezet milyen típusára és intenzitására vonatkozik.

Derrida,Valószínűleg azt is elég sokkolónak gondolta, hogy ennyire megbomlanak a klaszszikus dichotómiák. Talán ő maga is megijedt attól, amit leírt.

Ki gondolta volna, hogy spekulációi idáig vezetnek. Talán nem is ezt akarta. Ki tudja, mit akart Freud?